10. fejezet - Mikor hagytuk el az eredeti elképzelést?

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

A lakása előtt parkoltam, míg magam előtt láttam, ahogy az imént besétált a hatalmas ajtón. Kecsesen lépkedett, ahogy mindig is és amitől titkon a plafonon voltam egy perc alatt. Egy biztos, tudta hogyan kell bánni a férfiakkal, akkor is, ha ezzel ő talán tisztában sem volt. Pillanatok alatt képes volt elcsavarni bárki fejét különösebb megerőltetés nélkül.  Azonnal tovább akartam hajtani, amint kiszállt, de valamilyen oknál fogva mégis itt cövekeltem és nem tudtam magam rávenni semmilyen mozdulatra, főleg arra nem, hogy elfordítsam a kulcsot a gyújtásban. A merő kábulatból a telefonom csöngése rángatott ki. Sóhajtva emeltem a készüléket a fülemhez.

- Mond.

- Azt hiszem beszélnünk kell Styles. - remek beszélgetésre számíthatok, ahogy hallom a hanghordozásán.

- Mégis mi olyan sürgős, hogy nem várhat holnapig Thomas? - komolyan nem értettem, hogy miért csinálja ezt.

- Nem hiszem, hogy ezt nagyon magyarázni kéne számodra. Viszont ezt nem telefonon fogjuk megbeszélni,úgy, hogy szeretném, ha máris elindulnál. - ezzel rám csapta a telefont, én meg szitkozódva indultam el.

Nem siettem túlzottan, hiszen sosem tartottam Thomastól, főleg azért sem, mert ő sajátos módon tekintette magát főnöknek és magasabb rangúnak tőlem, akkor is, ha én voltam az idősebb és a céghez is én kerültem hamarabb. Mindig is úgy tekintettem rá, mint egy reklámarcra, aki jól mutatott a képernyőn. Bár lehet, hogy ezzel sokan vitatkoznának velem, főleg a női nem képviselői, akik ismernek engem.

Még be sem léptem az irodába, már is nekem szegezte az ominózus kérdéseit, amik úgy hatottak nekem, mintha előre begyakorolt szöveget hallanék.

- Mégis, hogy gondoltad ezt? - nem tudom ki, hogy van vele, de ennél nekem egy picivel több információra lenne szükségem, hogy tudjam egyáltalán mit követtem el.

- Figyelj, ha jól tudom még nem fejlesztettem ki a gondolatolvasás képességét, így merőben hálás lennél, ha kifejtenéd bővebben az ellenszenves viselkedésed mivoltját.

- Nagyon viccesnek képzeled magadat, ugye? De lenne egy kérdésem. Mikor hagytuk el az eredeti elképzelést? - komolyan kezdtem aggódni az épelméjűsége miatt.

- Most Kendráról van szó? - valahogy nem tudtam másra gondolni, mert minden bizonnyal más dolog nem volt, amire célozgathatott volna.

- Na, csak leesett. - horkantott fel, amitől eszelősnek nézett ki.

- Mi a problémád tulajdonképpen?

- Lényegében az, hogy nem tartod magadat a megbeszéltekhez Harry. - támaszkodott neki a hatalmas íróasztalnak, míg az arcom rezdüléseit figyelte. Szerencsére megtanultam az évek alatt a tökéletes pókerarc felöltését.

- Miért is nem tartom magam hozzá? Úgy emlékszem azt mondtad, hogy bolondítsam magamba és válasszam le Mikeról, megtörtént. Akkor mi a gond? - ha szigorúan vesszük, akkor tényleg azt tettem, amit korábban megbeszéltük, csak az ok változott. Már nem Linch miatt találkozgattam Kendrával, hanem azért mert egyre jobban érdekelt és kellett nekem.

- Tudod még, hogy melyik oldalon állsz vagy már teljesen elcsavarta a fejedet az a nő?

- Semmi sem történt, teszem a dolgomat és ennyi. - emeltem fel a kezemet védekezésképpen.

- Remélem is Styles, mert nem fogom hagyni, hogy az érzelmeid befolyásoljanak a tárgyalás alatt.

- Milyen érzelmek? Ne röhögtess. - kacagtam fel, de inkább kínomban, mert valóban kezdtem érezni iránta valami, akkor is, ha nem terveztem és nem is akartam korábban.

- Akkor jó. Maradjon is így.

- Így lesz.

***

Aznap éjjel nem jött álom a szememre, csak a Thomassal folytatott beszélgetés játszódott le újra és újra a fejemben és a vége mindig ugyan az lett, hogy valóban többet érzek mostanra Kendra iránt, mint ami elvárható lenne, ha az alap dolgokat tekintjük. Forgolódtam egyik oldalról a másikra és azon kaptam magamat, hogy mindennél jobban látni akarom őt. Természetesen ez hajnali háromkor eléggé képtelen ötletnek bizonyult és a megszületés pillanatában halálra is ítéltem a buta gondolatot a fejemben. Valamiért tudni akartam, hogy milyen lehet, ha mellettem fekszik és reggel az ütemes lélegzetvételeire kelek fel. A legfurcsább az volt az egészben, hogy évek óta nem éreztem így, nem akartam senkit sem magam mellé, sőt a gondolat is idegesített, hogy egy nő huzamosabb ideig a nyakamon lógjon, de őt mégis gond nélkül elviseltem magam körül. Lényegében akartam, hogy mellettem legyen, de még mennyire. Muszáj valamit kitalálnom, mert tudom, ennek nem lesz jó vége.

Nagy nehézségek árán tudtam, csak kiimádkozni magamat reggel az ágyból, ami a tegnap esti álmatlanságomnak volt betudható. Viszont egy olyan ötlettel pattant ki a szemem, amit muszáj voltam megvalósítani. Azonnal felöltöztem, amint képes voltam az összehangolt mozgásra és már a közeli pékségbe indultam, hogy magamhoz vegyem a tervem szerves kellékeit. Ezek nem voltak mások, mint többféle péksütemény és két erős fekete kávé, mindenféle ízesítés nélkül. Fizetés után, pedig a végcélom felé vettem az irányt. Ismertem már a járást erre felé, így az ajtaja előtt álltam és becsengettem rajta. Hallottam, ahogy bentről kiszűrődik a készülődés apró nesze és az a szóegyüttes, hogy Mindjárt jövök, ami eléggé erőtlenül hangzott a reggelnek betudva. Végül egy selyem köntösben nyitott nekem ajtót, ami alatt feltehetőleg eléggé kevés ruha kapott helyet.

- Harry? - meglepetésként hagyta el ajkait a nevem.

- Jó reggelt. - vetettem felé egy csábító mosolyt.

- Nem számítottam rád. - pirult el, mikor tudatosult benne, hogyan nyitott ajtót nekem.

- Tetszik a reggeli szerelésed. - simítottam meg a köntös övét, amivel a két oldalt lehetett összezárni.

- Miért jöttél?

- Hoztam reggelit. - lengettem meg előtte a papírzacskót, amiben a még mindig forró sütemények sorakoztak.

- Akkor bejöhetsz. - nevetett fel, míg arrébb állt, hogy beléphessek a lakásba.

- Miért különben nem?

- Kétszer meggondoltam volna, hogy beengedjelek-e, ha nem lennék farkas éhes. - imádtam, hogy folyton cukkolt valamivel.

- Szép mondhatom.

- Ne játszd el a hattyúk halálát, ha lehet. - ezzel a mondattal tűnt el a hálószobájában, míg én magamra maradtam. A konyhába mentem és megkerestem a szükséges kellékeket a tökéletes reggelihez. Elővettem az egyik szekrényből két bögrét és két kis tálat, majd a konyhaasztalra tettem mindent.

- Mit hoztál? - hallottam meg magam mögött a hangját, amitől majdnem elejtettem a kezemben tartott tálat, amire a péksüteményeket helyeztem el.

- Majdnem semmit, szerencséd, hogy nem ejtettem el.

- Ne haragudj, nem akartam ráhozni a frászt. - nevetett fel, míg egy pogácsát vett le a kupac tetejéről.

- Hogy iszod a kávét? - töltöttem át mind a kettőt egy-egy bögrébe.

- Két cukorral, kevés tejjel.

- Micsoda véletlenek, én is. - eléggé meglepődtem azon, hogy valóban egyformán isszuk a reggeli ébresztőként szolgáló folyadékot.

- Ez nagyon finom. Honnan hoztad? - két falat között tette fel a kérdést.

- A lakásom mellett van pár utcával egy remek pékség, mindig oda járok. - vontam vállat, nem gondoltam, hogy jobb lenne, mint a többi, de nekem tökéletesen megfelelt.

- Nem ettem még ilyen jót.

- Tényleg?

- Tényleg.

- Örülök neki. - valamiért arra gondoltam, hogy legszívesebben most azonnal megcsókolnám.

- És minek köszönhetem a látogatásodat?

- Csak gondoltam együtt reggelizhetnénk, ennyi. - semmi hátsó szándékom nem volt ezzel, maximum annyi, hogy jó pontokat szerezzek nála.

- Jó ötlet volt.

- Ennek örülök. - természetes, hogy a telefonomnak meg kellett csörrennie. - Egy pillanat.

- Mond. - persze, hogy Linch gondolta úgy, hogy nem tud nélkülem létezni.

- Gyere be most azonnal, fejlemények vannak a kisbarátnőd oldaláról. - nem tetszett a jelző, amit Kendrára használt, annyira lealacsonyító volt.

- Nem várhat?

- Vele vagy, mi? - honnan a francból érzi meg állandóan?

- Lényegtelen, akkor fél óra és ott vagyok.

- Negyed.

Baszd meg Linch.