4. fejezet - Testen kívül.

Sziasztok!

Meghoztam az új részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendra

Még mindig hihetetlen volt számomra a viselkedése. Miért érdeklődött utánam ennyire? Miért voltam én annyira érdekes a számára? Csak a piros cipőm miatt? Nem lennék ebben száz százalékra biztos. Nem voltam vak, egyértelműen feltűnt, hogy Mike és Harry között van valamiféle versengés. Mike reakciója mindent világossá tett számomra, nem bírja őt. A kérdés már, csak az, hogy mi ennek az ok? Egy biztos, ki fogom deríteni.

Csak a kanapén ülök és valami filmet próbálnék nézni, ha a gondolataim nem kalandoznának el folytonosan. Egy tál popcorn-nal az ölemben a képernyőt nézem, de ténylegesen semmi sem jut el az agyamig, ami a műsorban történik. Néha azon kapom magam, hogy arrébb kapcsolok, de csak később tűnik fel, hogy miért van több adóval arrébb. A töprengésemet a telefonom csengése zavarta meg. Nem volt nehéz dolgom, hogy kitaláljam ki keres. 

- Szia. - köszöntöttem Mike-ot a telefonba.

- Merre vagy? - érdeklődve és eléggé izgatottan szólt bele a telefonba.

- Itthon vagyok, miért?

- Nem lenne kedved velem vacsorázni? - meglepett a kérdéssel, de ugyan akkor fel is keltette az érdeklődésemet.

- Nálad? - természetesen a kételkedő énemnek, csak meg kellett szólalnia.

- Nem. - rövid és sejtelmes válasz volt.

- Rendben. - tudtam, hogy úgy sem fog addig békén hagyni, míg azt nem mondom neki, hogy elmegyek vele.

- Este hétre érted megyek, legyél csinos. - csak ennyit mondott, majd bontotta is a vonalat.

A szekrényem előtt állva az utolsó szavain gondolkoztam. Legyél csinos. Oké, eddig értem is, de mit takar számára a csinos? Arról sincsen fogalmam, hogy hova megyünk, így honnan tudjam, hogy mivel öltözök alul vagy túl? Nem lesz annyira egyszerű kiválasztani a ruhámat, mint azt gondoltam. Percekkel később is még törölközőben állok és nem sokkal lettem okosabb a korábbinál. Végül, nagy nehézségek árán, egy egyszerű fekete ruha mellett döntöttem, ami követi az alakot. Gyorsan magamra kaptam és Mike pontosan végszóra érkezett, amikor a sminkem utolsó simításainál megszólalt a csengő. Felkaptam a ruhához passzoló táskámat és a szokásos piros magassarkúba bújtattam a lábamat. Mike csillogó szemekkel várt, amikor kinyitottam a bejárati ajtót.

- Gyönyörű vagy. - kissé dadogva szólalt meg.

- Köszönöm. Te is jól nézel ki. - megkönnyebbültem, amikor végig néztem rajta és nem éreztem magam túlöltözöttnek hozzá képest.

- Mehetünk? - nyújtotta felém a kezét.

- Persze. - egymásba karolva hagytuk el a lépcsőházat.

Most először kezdtem úgy érezni, hogy talán tényleg van jövője a közöttünk lévő dolognak. Nagyon remélem, hogy ezt ő is így gondolja, mert nem vagyok benne eléggé biztos, hogy ha ez így megy tovább, tudom még sokáig húzni. Nem vagyok hajlandó egy titok lenni, csak egy éjszakás nő valaki életében, mikor létezik olyan ember, aki valóban boldoggá tudna tenni, ráadásul nyilvánosan.

Már a kocsiban ültünk, amikor fúrni kezdte azt oldalamat a kíváncsiság, hogy lényegében hova is megyünk és milyen apropóból. Láttam Mike-on, hogy eléggé ideges, így nem sokáig tudtam szótlanul ülni mellette, míg ő az ujjait tördelte a kormányon.

- Minden rendben? - fordultam felé, mire megrezzent kissé, amikor a csendet megtörte a hangom.

- Igen. Miért?

- Eléggé idegesnek tűnsz. - vontam vállat, majd kinéztem az ablakon és az elrohanó tájat néztem.

- Nem vagyok ideges. - valahogy számomra a hanghordozása nem ezt jelezte.

- Rendben. - inkább rá hagytam a dolgot, tudtam, hogy nem fogja elmondani az okát.

Kis idő múlva leparkolt az út szélén és a motort is leállította, majd felém fordult.

- Megérkeztünk. - mosolygott rám, majd minden szó nélkül kipattant a kocsiból. Kinyitotta nekem az ajtót, majd a kezét nyújtotta felém.

- Köszi.

- Remélem tetszeni fog neked a hely. Az egyik kedvencem. - tetszett, hogy mennyire lelkes a hely miatt és, hogy nekem miként fog tetszeni.

- Biztosan. - jól esett, hogy végre nyilvánosan is velem mutatkozik.

Ahogy beértünk egy csinos szőke lány lépett oda hozzánk, egy kicsiny pult takarásából.

- Üdvözlöm önöket a Rich-ben. Van asztalfoglalásuk? - sablon szöveg, de igazi átéléssel adta elő.

- Lamberg néven.

- Kövessen Mr. Lamberg, erre van a két személy asztaluk. - szótlanul követtük a túlbuzgó lányt.

- Parancsoljanak. - állt meg az egyik ablak mellett asztalkánál, majd két étlapot nyújtott át nekünk. - Hamarosan érkezik a pincérjük, addig nézelődjenek.

- Tetszik ez a hely. - jegyeztem meg mellékesen, amikor leültem a székre és alaposabban körülnéztem.

- Hangulatos, igaz?

- Felettébb az, de ez a keresztapa téma, nem túlzás egy kicsit? - kérdeztem rá.

- Az lenne? - érdeklődve pillantott rám.

- Nekem az. - nevettem fel kicsit.

- Nekem nem. Ízlések és pofonok. - nyúlt át az asztal felett és megfogta a kezemet.

- Pontosan.

***

Már csak a számlára vártunk, amikor valami oknál fogva oldalra néztem és az embereket kezdtem szemügyre venni az étterem területén. Viszont egy olyan személyt sikerült megpillantanom, akire egyáltalán nem számítottam. Harry ült alig két asztallal arrébb és szinte mesteri pontossággal fordította felém a tekintetét, akkor amikor én is. Nem tudom, hogy miért, de azonnal elkaptam a kezemet Mike-tól. Nem ismertem Harryt, de olyan embernek tűnt nekem, aki szívesen bemártja a másikat a jobb előmenetel érdekében. Mike eléggé zavartan tekintett rám, de amikor oldalra biccentettem a fejem és rájött, hogy miért húztam el, csak mosolygott.

- Mióta ül ott? - kérdezte meg rögtön.

- Nem tudom, csak most vettem észre. - vontam vállat.

- Nagyon remélem, hogy nem látta. - sóhajt fel, én meg egy csapásra dühös leszek.

- Reméljük. - hangon sokkal emelkedettebb, mint azt szerettem volna. Akkor is mérges vagyok most Mike-ra, ha tudom, hogy a saját érdekünkben nem szabad kiderülni-e a viszonyunknak. - Mindjárt jövök.

Felálltam és a mosdó felé indultam. Azonban az ajtóban valaki megállított.

- Szia. - jött a rekedt hang, ami egyre ismerősebben csengett.

- Hello. - nem akartam vele jó pofizni.

- Mi járatban erre? - egyértelmű volt számomra, hogy az egészet látta.

- Munka vacsora. - vontam vállat.

- Munka vacsora? - kételkedve ismételte meg az előző szavaimat egy kérdés formájában.

- Igen.

- És velem mikor fogsz eljönni egy ilyen vacsorára? - ha zsarolni kezd, én esküszöm, hogy felpofozom.

- Nem tudom.

- Mondjak én időpontot? Mert van egy olyan érzésem, ha rajtad múlik a dátum a soha határára kerülne. - eléggé jó észrevétel.

- Okosabb vagy, mint gondoltam. - forgattam meg a szememet.

- Kedves. Miért jobb, ezzel a nyálgéppel lenni, mint velem? - majdnem félrenyeltem, amikor ezek a szavak elhagyták a száját.

- Nem magyarázkodom neked és különben is, nem is ismerlek. - fordultam volna meg, de elkapta a csuklómat és visszatartott.

- Akkor ismerj meg, mondjuk pénteken? Munka után?

- Addig nem állsz le, míg bele nem egyezem, ugye? - ismertem az ilyen férfiakat és nem szerettem őket.

- Jó meglátás. Szóval?

- Legyen, de egy vacsora és békén hagysz. - nyújtottam felé a kezem.

- Legyen cicám. - rántott magához közel, majd a fülembe suttogta szavait, túlzottan is érzéki hatást keltve bennem. Azonnal úgy éreztem, mintha nem lennék a saját testemben. Valamiért minden alkalommal ezt váltotta ki belőlem, ha túl közel került.

Amikor már visszafelé sétáltam, láttam, hogy Harry Mike mellett áll és eléggé haragos képpel néznek egymásra. Innen azonban nem hallottam, hogy miről beszélnek. Amikor melléjük értem, Harry szúrós tekintettel távozott.

- Mi volt ez? - kérdeztem meg azonnal.

- Semmi. - a legjobb válasz, gratulálok.

Azt hitte hülye vagyok és süket. Egyetlen mondatot hallottam csak Harry szájából mielőtt elment. Az alapján elég valószínű, hogy a munka vacsora álláspontomat egy percre sem vette be.

A tűzzel játszol.